Jelenleg itt van: Főoldal > Egészséges receptek > Húsos penne tészta

Húsos penne tészta

Húsos penne tészta

Hozzávalók:
– 0,5 kg penne tészta
– olívolaj
– só, bors
– 2 bögre apróra vágott hagyma
– 2 gerezd fokhagyma
– 1 teáskanál olasz fűszerkeverék
– ½ teáskanál kakukkfű
– 0,5 kg darálthús
– ½ teáskanál bazsalikom
– 2 ½ bögre paradicsomszósz
– 1 teáskanál cukor
– 1 evőkanál apróra vágott petrezselyem
Egy nagy fazékban 4 l vizet forralunk, majd sózzuk és beletesszük a tésztát. Fedő nélkül főzzük és tovább forraljuk 8-10 percig. Egy serpenyőbe öntsünk olívaolajat és közepes hőfokon adjuk hozzá az apróra vágott hagymát és az olasz fűszerkeveréket. Időnként kevergetve 5 percig főzzük, míg a hagyma megpuhul. Ekkor hozzáadjuk a fokhagymát, kakukkfüvet, sót, borsot. Egy perc után le is vehetjük a tűzről. Egy öntöttvas serpenyőt kezdjünk el melegíteni, az aljára szórjunk sót és így tegyük rá a darálthúst kis darabokban. Ha az edény alja túl forró és a hús leégne, vegyük lejjebb a hőfokot. Ha a hús egyik oldala barnára sült, fordítsuk át és mindkét oldalát süssük át. A húst a lehető legapróbbra próbáljuk szétdarabolni. Adjuk hozzá a hagymás szószt, majd a paradicsomszószt is, végül a bazsalikomot és a cukrot. Alacsony lángon, fedő nélkül 15 percig főzzük. Utána sózzuk, borsozzuk, ha túl száraznak találnánk a szószt, adjunk hozzá még több paradicsomot. Hozzákeverjük a megfőtt tésztát és apróra vágott petrezselyemmel meghintve azonnal tálaljuk.

Jó étvágyat kívánunk a húsos penne tésztához.

 

Cimke: , ,

2 hozzászólás a “Húsos penne tészta”

  1. […] vitamint tartalmaz, mindamellet, hogy minden húsnak és ételnek rendkívüli ízt kölcsönöz. A húsos penne receptek szerint is minden ilyen ételbe kell hagymát is tenni. A hagyma a főzés során annyira megpuhul, hogy el is vesztődik az ételben és számunkra csak […]

  2. […] a hússal készült ételeket, főleg ha tészta van hozzájuk! Ezért is lett nagy kedvencem a húsos penne! Valóban egy olaszos ételről van szó, de azért ha megnézzük a húsos penne hozzávalóit, […]

Írjon üzenetet

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás