Jelenleg itt van: Főoldal > Hal receptek > Hal indiai módra

Hal indiai módra

Hal indiai módra

Hozzávalók:

 

Pác:

– 2 teáskanál dijoni mustár

– 1 teáskanál őrölt feketebors

– ½ teáskanál só

– 2 evőkanál repceolaj

 

– 4 maréna filé

– 1 vöröshagyma durvára vágva

– 4 gerezd fokhagyma apróra vágva

– 1 gyömbér apróra vágva

– 2,5 kesudió félbe vágva

– 1 evőkanál repceolaj

– 2 teáskanál cayenne bors

– ½ teáskanál őrölt kurkuma

– 1 teáskanál őrölt kömény

– 1 tesákanál őrölt koriander

– 1 teáskanál só

– 1 teáskanál cukor

– ½ bögre paradicsom apróra vágva

– ¼ bögre húsleves alaplé

– ¼ bögre koriander apróra vágva

 

Keverjük össze a mustárt, a borsot, ½ teáskanál sót, 2 evőkanál repceolajat egy sekély tálban. Forgassuk meg benne a halfiléket, majd a pácolt szeleteket tegyük fél órára a hűtőbe. Keverjük össze a hagymát, a fokhagymát, a gyömbért, a kesudiót és turmixoljuk össze. A sütőt 175 fokra melegítsük elő. 1 evőkanál repceolajat hevítsünk fel közepes lángon, majd keverjük hozzá az elkészített gyömbéres masszát és főzzük 1-2 percig. Adjuk hozzá a cayenne borsot, a kurkumát, a köményt, a koriandert, 1 teáskanál sót és a cukrot. Kevergetés mellett főzzük további 5 percig. Keverjük hozzá a felaprított paradicsomot és a húslevest. A halfiléket helyezzük egy sütőtálba és szedjük le róluk az összes felesleges pácot. A tetejükre öntsük rá a szószt, fedjük le a tálat és előmelegített sütőben kb. 30 percig süssük. Koriander levéllel díszíthethetjük.

Jó étvágyat kívánunk a halhoz indiai módra.

Cimke: ,

Írjon üzenetet

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás