Jelenleg itt van: Főoldal > Ragu receptek, Sertés húsos receptek > Rusztikus sertésragu

Rusztikus sertésragu

Rusztikus sertésragu

Hozzávalók:
– 1 kg sertéskaraj csont nélkül
– 1 nagy fej vöröshagyma apróra vágva
– 2 szál friss rozmaring levél
– 4 gerezd fokhagyma apróra vágva
– 40 dkg paradicsom összezúzva, levével együtt
– 40 dkg főtt papardelle vagy más lapos tészta
– 2 teáskanál só
– 1 teáskanál őrölt feketebors
– reszelt sajt ízlés szerint
Az olívaolajat egy serpenyőben forrósítsuk fel. A húst sózzuk, borsozzuk, oldalanként 3-4 percig süssük. Ha elkészült, vegyük ki a serpenyőből és tegyük félre. Majd ugyanabban a serpenyőben pirítsuk meg a hagymát, a rozmaringot és a fokhagymát állandó keverés közben kb. 2 percig. Adjuk hozzá a paradicsomot a levével együtt és egy fakanállal pár percig kevergessük. Ezután tegyük a húst is a serpenyőbe és forraljuk fel az egészet. Majd vegyük lejjebb a lángot és fedő alatt 2,5-3 órán át pároljuk, míg a hús teljesen szétesik. Ha elkészült, vegyük ki a húst és szedjük kis darabokra, majd tegyük vissza a serpenyőbe és néhány perc alatt főzzük össze az egészet. A tésztát főzzük ki és a ragut a tetejére halmozva tálaljuk. Reszelt sajtot szórhatunk rá.

Jó étvágyat kívánunk a rusztikus sertésraguhoz.

Cimke:

Írjon üzenetet

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás