Részeges kínai csirke

részeges kínai csirke

Részeges kínai csirke

Hozzávalók:

– 1 kg sütnivaló csirke

 

– ⅔ bögre rizsbor

– 1 ½ teáskanál só

– 1 evőkanál gyömbérbor

A csirkét jól borítsuk be a sóval és hagyjuk állni 1 órát. Ezután gőz felett nagy lángon 40 percig pároljuk, majd csepegtessük le.

Amikor már kellőképpen kihűlt, csontozzuk ki, vágjuk fel a mellét, a combját és a szárnyait falatnyi darabokra. Tegyük egy mély edénybe és öntsünk rá annyi rizsbort, ami éppen ellepi. Öntsük hozzá a gyömbérbort és legalább 24, de inkább 48 órára tegyük a hűtőbe. Hidegen tálaljuk.

Jó étvágyat kívánunk a részeges kínai csirkéhez!

Recept ötlet: tépett hús

Oszd meg:
Facebookon