Hogyan készül a húsgolyó? – A tökéletes húsgolyó nyomában

Hogyan készül a húsgolyó? – A tökéletes húsgolyó nyomában

Ahogy azt a húsgolyó recepteknél is említettük már, nálunk ez az étel nagyjából egyelő lett az IKEA-ban kapható svéd változattal. Sokan ülnek kocsiba csak azért, hogy az áruház éttermében megebédeljenek, vagy hazavigyenek pár csomaggal a fagyasztott verzióból. Ha saját nemzeti ételeinkre gondolunk, akkor azt kell mondanunk, hogy tulajdonképpen régi nagy kedvencünk, a fasírt is ebbe a kategóriába tartozik, bár talán sosem hívtuk még húsgolyónak.

Ha körbenézünk a szomszédos országokban vagy gondolatban elutazunk a világ másik végére, akkor biztosak lehetünk abban, hogy mindenhol megtaláljuk az adott nemzet saját verzióját. Nem csoda, hiszen a húsgolyó egy nagyon egyszerű étel, mely valamilyen darált hús, fűszerek és „kötőanyag” (mint például tojás, zsemlemorzsa, rizs stb.) hozzáadásával készül. Hogy pontosan milyen hússal, fűszerezéssel és egyéb összetevők hozzáadásával készítik el az ételt, az nemzetenként és konyhánként is eltérő lehet. Ettől függetlenül ezek a darált húsból formázott golyóbisok mind ugyan abba a kategóriába tartoznak.

nemzeti húsgolyó változatok

Ez egy tipikusan olyan étel, aminek elég, ha az alap verzióját ismered. Ha már tudod milyen szempontokra kell odafigyelned az alapanyag választásnál, összeállításál és a sütésnél, onnantól kezdve rajtad múlik mivel és hogyan turbózod fel saját változatodat.

A húsgolyó készítés alapjai: tippek és trükkök

 

A szaftosság a húsgolyók egyik olyan alapvető tulajdonsága, amit a legtöbben keresünk, ha ezt az ételt szeretnénk elkészíteni. Sokszor kerül elő az a kérdés, hogy mitől szárad ki a húsgolyó, vagy ellenkező irányól megközelítve, hogyan marad szaftos és omlós? A következőkben megosztunk veletek pár olyan alapvető elkészítési tippet, melyek figyelembevételével ti is elkerülhetitek a rágós, száraz végeredményt. Lássuk hogyan is készül a tökéletes húsgolyó.

Milyen húsból készül a húsgolyó?

Mivel a húsgolyó alapja valamilyen darált hús ezért ezen a részen nem szabad spórolni. Ha frissen vásárolt húsból tudod elkészíteni az a legjobb, fagyasztott verziót egyáltalán nem javasoljuk ehhez az ételhez.

darálthús választás húsgolyó recepthez

Rövid kutatás után te is felfigyelhetsz rá, hogy a legtöbb recept többféle hús keverékével operál, ritkán készítik ezt az ételt kifejezetten egyféle húsból. A legnépszerűbb kombináció a sertés és marha keveréke. Az arányuk nem kőbe vésett, egyedi ízlésünknek megfelelően dönthetünk.

Sokan nem kedvelik annyira a marhahús ízét, ha te is ebbe a kategóriába tartozol, akkor ajánljuk, hogy a sertés legyen a dominánsabb az ételben. Hogy ízesebb ételt kapjunk, mindenképpen javasolt legalább kétféle hússal dolgoznunk. Ezt a klasszikusnak mondható párost egyébként egyes országokban a borjúhús egészíti ki.

Főleg az egészséges táplálkozással foglalkozók vagy diétázók körében találkozhatunk a csirke- és pulyahúsból készült variációkkal. Ezeket is nagyon jól el lehet készíteni, azonban ne számítsunk arra, hogy a klasszikus húsgolyó ízvilága köszön majd vissza belőlük. Alacsony zsírtartalmuk miatt a szárnyasokból készült variációk nem fogják azt az igazi ízgazdag, szaftos élményt nyújtani.

Zsírosan az igazi

A választásnál mindenképpen tartsuk szem előtt, hogy érdemes egy zsírosabb húst is használnunk a keverékbe. Ez az egyik biztosítéka annak, hogy nem egy száraz, íztelen golyóbis lesz a sütésünk végeredménye.

Nedves hozzávalók

Hogy elkerüld a rágós, száraz végeredményt, mindig érdemes nedves hozzávalókat is használni a keverékedhez. A leggyakrabban ez tejet, tojást, vagy alaplevet jelent. Persze a nedves hozzávalók mellé valamilyen kötőanyag is szükséges, mely magába szívja a nedvességet és szilárdabb állagot biztosít a masszának. Ilyen kötőanyag lehet például a zsemlemorzsa, tojás vagy a rizs. Ez az extra nedvesség segít a hús puhaságának megőrzésében és légiesebb végeredményt ad.

Dolgozz hideg alapanyagokkal

A húsgolyók összegyúrásánál érdemes hideg alapanyagokkal dolgoznod. Hogy miért? Így a hús és az egyéb összetevők nem fognak veszíteni zsírtartalmukból azelőtt, mielőtt a sütésre kerülne a sor. Miután begyúrtuk érdemes picit visszahűteni a golyókat, hogy a kezünk melegétől megolvad zsírok visszaszilárduljanak.

Titkos hozzávaló: sajt

parmezánsajt húsgolyóba

Nem feltétlen az íze miatt (az ugyanis nem minden esetben kiérzhető), viszont extra zsírosság szempontjából jó ötlet lehet valamilyen reszelt sajt hozzáadása a húsgolyóhoz. Ezen kívül a sajt növeli a nedvességtartamot és kötőanyagként is funkcionál. Mi elsősorban a parmezánt vagy valamilyen hasonló zsírosságú és állagú sajtot javaslunk erre a célra.

Vigyázz a nyomkodással!

Az alapanyagokat érdemes finoman összedolgozni és nem sokági nyomkodni. Utóbbi esetben nagyon összetömörítjük a húst és egy sokkal tömörebb állagot érünk el vele a preferált légiesebb változathoz képest.

Óvatosan a sütési idővel

Mindig érdemes teszt sütést végezni, hogy kiderítsd, mi az a minimális idő, ami alatt készre sülnek a húsgolyók. Ha túlsütőd őket, akkor könnyen kiszáradhatnak és így hiába volt a sok-sok igyekezet, a végeredmény szárazabb lesz a kelleténél.

A húsgolyó sütése

Ha az előkészületeknél mindent elkövettél annak érdekében, hogy minél ízletesebb és szaftosabb legyen az étel, kár lenne az utolsó (sokszor legnehezebb) lépésnél elrontani.

Húsgolyót süthetünk serpenyőben és sütőben is, mi személy szerint az előbbit preferáljuk jobban. Serpenyőben gyönyörű kérget adhatunk a húsnak és a benne lévő értékes szaftokat is könnyebben őrizhetjük meg, a sütés gyorsasága miatt.

Ha serpenyőben sütjük a golyókat, akkor ügyeljünk rá, hogy a frissen bekevert húst sütés előtt érdemes egy picit visszahűteni. Gyúrás közben (főleg, ha kézzel dolgozunk) ugyanis a zsírok elkezdenek kioldódni és képlékenyebb lesz a masszánk. Egy kis pihentetés alatt a hűtőben a zsírok visszanyerik szilárdabb állagukat és a zsemlemorzsának is lesz ideje kicsit magába szívja a nedvességet.

Melegítsük elő a serpenyőt egy kevés olajjal és fektessük bele a húsgolyókat. Ezen a ponton legyünk türelmesek, addig ne álljunk neki a golyók forgatásának, míg egyik felük ropogós kérget nem kapott. Ha idő előtt piszkáljuk meg őket, könnyen széteshetnek.

Mérettől függően oldalanként pár perc is elegendő lehet, hogy szépen megpiruljanak. Ha a labdácskák belseje még rózsaszín, akkor alulkészültek. A darált hússal érdemes óvatosan bánni, mindig süssük készre az ebből készült ételeket, az ételmérgezés elkerülése érdekében!

Persze óvatosan kell bánni velük, ha túl sokáig készülnek, akkor könnyen elérhetjük azt, hogy kiszáradjanak. Érdemes mindig próba sütést végezni 1-1 darabbal és megfigyelni, kb. mennyi időre van szüksége ahhoz az ételnek, hogy megfelelően átsüljön, de ne kezdjen el kiszáradni.

Húsgolyó sütőben sütve

Ha sütőben szeretnéd sütni akkor egy serpenyőbe helyezett sütőpapírra érdemes felsorakoztatni a húsgolyókat, melyet ezután kb. 190 fokra előmelegített sütőben mérettől függően 20-30 perc alatt készre tudunk sütni.

Bíztatunk rá, hogy bátran kísérletezz ezzel az étellel. Fűszerezd egzotikusabban, tegyél hozzá hagymát, egyéb zöldségféléket vagy gabonát. Alapanyagnak választhatsz pikánsabb húsokat is. Készíts hozzá bátran bármilyen szószt, vagy mártogatóst. Nem kell feltétlen megsütnöd, levesekben, szószokba is készre főzheted a golyókat. Utóbbi esetben több kötőanyagot javasoljuk, hogy ne essenek szét főzés közben a golyók.

Végtelen variáció lehetséges, így jobb, ha nem vesztegeted az időt. Húsgolyó receptekre fel!

IKEA húsgolyó recept

Itt az eredeti IKEA húsgolyó recept

Tudtad, hogy az IKEA kiadta a népszerű svéd húsgolyó receptjét? Tarts velünk, süsd meg otthon sokak kedvencét, nulláról!

Oszd meg:
Facebookon