Almás-kolbászos pite

almás-kolbászos pite

Almás-kolbászos pite

Hozzávalók:
Tésztához:
– 25 dkg liszt
– 1 tojássárgája
– 1 dkg élesztő
– 0,5 dl tejföl
– 12 dkg margarin
– csipetnyi só és cukor
Töltelékhez:
– 2 nagy, lehetőleg savanykás alma hámozva, vékonyra szeletelve
– ½ vöröshagyma apróra vágva
– 1 teáskanál cukor
– 1 evőkanál vaj
– fél rúd kolbász
– 2 gerezd apróra vágott fokhagyma
– 2 bögre aprított Provolone sajt
– 1 bögre ricotta sajt
– ¼ bögre feta sajt
– 2 tojás
A sütőt 200 fokra melegítsük elő.

A tésztát összedolgozzuk, míg kicsit pihentetjük, elkészíthetjük a tölteléket. A vajat egy serpenyőben felolvasztjuk, hozzáadjuk a vékonyra szeletelt almát, hagymát és a cukrot, időnként kevergetve főzzük, míg meg nem puhul, ez kb. 5 perc. Az utolsó percben adjuk hozzá a fokhagymát, éppen csak annyi időre, hogy finom illatos legyen. Magasabb lángon hozzáadjuk az apróra vagdalt kolbászt és néha megkeverjük, hogy a kolbászdarabok mindenhol jól átsüljenek. A sajtokat és a tojásokat keverjük össze. A tésztát kinyújtuk és kivajazott tepsibe vagy sütőformába tesszük úgy, hogy minden oldalon maradjon pereme. Az alját villával szurkáljuk meg, így sütés közben nem fog felpúposodni. A kolbászos tölteléket egyengessük el a tésztán, majd öntsük rá a sajtos-tojásos keveréket. 180 fokon süssük 35-40 percig, míg a tűpróbán át nem megy. Tálalás előtt 10 percig hagyjuk állni.

 

Jó étvágyat kívánunk az almás-kolbászos pitéhez!

Érdekel, hogyan készül a tökéletes pite tészta? Katt a cikkre, és megtudhatod!

Könnyen elkészíthető, egészséges glutén és laktózmentes ételek egy helyen!

Recept ötlet: édesburgonya sütése, lángostészta recept

Oszd meg:
Facebookon