Angry birds torta

Angry birds torta
Hozzávalók :
nagyobb piskóta:
– 9 tojás
– 9 ek víz
– 18 ek cukor
– 20 kanál liszt
– kiskanál sütőpor
kisebb piskóta:
– 4 tojás
– 4 ek víz
– 8 ek cukor
– 2 kanál liszt
– kiskanál sütőpor
ananászos krém:
– 3 tojás
– 3 dl tej
– 2 dl ananászlé (ananász befőtt leve is tökéletes)
– egy kanál zselatin
– 10 dkg liszt
– 10 dkg porcukor
– 6 dl tejszín
– ananász
diszítés:
– 25 dkg margarin
– 20 dkg cukor
– kb 1,2 kg fondant
Elkészítés:
A jól megszokott módon elkészítjük a piskótákat egy 26cm, és egy 16 cm átmérőjű tortaformában, majd hagyjuk őket kihűlni. Mindkét piskótát 3-3 szeletre vágjuk, közben elkészítjük a krémet.
Az egész tojásokat, cukrot, lisztet csomómentesre keverjük a tejjel és sűrű krémet főzünk. Közben az ananászkonzerv vagy befőtt levében felmelegítjük a zselatint, figyelve, hogy ne forrjon fel, mert akkor a zselatin elveszíti zselésítő hatását. A forró krémbe belekeverjük az ananász levét is és hagyjuk kihűlni.
A 6 dl tejszínt robotgéppel keményre verjük és fokozatosan belekeverjük a kihűlt ananászos krémet is. Az gyümölcsöt is kis darabokra vágjuk és belekeverjük a krémbe.
A tortát betöltjük a krémmel, majd pár órára a hűtőbe tesszük dermedni. Elkészítjük a vajkrémet: A puha vajat és a cukrot robotgéppel 10-15 percig verjük, amíg sima, jól kenhető krémet kapunk, pár kanál forró vízzel lehet lágyítani, ha szükség van rá.
A tortát egyenletesen bekenjük a vajkrémmel, szép, sima felületet alakítva ki. Ezután is kis időre a hűtőbe tesszük, vagy akár egy éjszakát is pihenhetnek. Az előre elkészített fondant megszínezzük a saját elképzelésünk szerint, porcukron kinyújtjuk és a tortára illesszük.
Az előre elkészített, megszárított, vagy akár megvásárolt cukorfigurákkal díszítjük a tortát.
Gyermekeknek garantáltan hatalmas öröm egy ehhez hasonló szülinapi torta.
Jó étvágyat kívánunk az angry birds tortához.