Csirkemell citromos szósszal

csirkemell citromos szósszal

Csirkemell citromos szósszal

Hozzávalók:
– 4 szelet csirkemellfilé
– 1 tojás felverve
– ⅔ bögre zsemlemorzsa
– 2 evőkanál olívaolaj
– 1 citrom leve
– 6 evőkanál vaj
– 1 teáskanál metélőhagyma apróra vágva
– ½ teáskanál szárított kapor
A csirkemell szeleteket forgassuk meg a tojásban, majd a zsemlemorzsában és hagyjuk száradni kb. 10 percig. Az olívaolajat egy serpenyőben forrósítsuk fel, tegyük bele a csirkemelleket és 3-5 percig pirítsuk mindkét oldalukat. Miután kivettük a serpenyőből, továbbra is tartsuk melegen a húsokat. A zsír öntsük ki a serpenyőből, majd öntsük bele a citromlevet és forraljuk fel. Keverjük hozzá a vajat, hogy az teljesen szétolvadjon. Szórjuk bele a metélőhagymát és a kaprot. A melegen tartott hússzeletekre öntsük rá a szószt és azonnal tálaljuk.

Jó étvágyat kívánunk a csirkemellhez citromos szósszal.

Oszd meg:
Facebookon

Tartalomjegyzék