Francia halászlé

Francia halászlé
Hozzávalók:
– ½ kg tőkehal filé kb. 2 cm-es darabokra vágva
– 2 fej vöröshagyma apróra vágva
– 2 gerezd fokhagyma összezúzva
– 1 evőkanál olívaolaj
– 2 póréhagyma apróra vágva
– ½ kg paradicsom apróra vágva
– 2 evőkanál paradicsomszósz
– 2 dl száraz fehérbor
– 4 bögre víz
– 1 ½ teáskanál cayenne bors
– só, egész fekete bors
– 1 csipet sáfrány
– 1 csipet édeskömény
– 10 dkg crouton (fokhagymás szárított kenyérkocka)
– 7 dkg Gruyére sajt reszelve
Egy nagy edényben hevítsük fel az olívaolajat, benne pároljuk üvegesre a vöröshagymát. Tegyük bele a feldarabolt paradicsomot, a póréhagymát, a fokhagymát, jól keverjük össze és főzzük 2-3 percig. Adjunk hozzá 3 szelet halat, keverjük össze és hagyjuk pár percig főni. Ezután tegyük bele a paradicsomszószt, a bort és a vizet, édesköményt, a cayenne borsot, majd sózzuk, borsozzuk és jól keverjük el. Közepes lángon fedél alatt főzzük kb. 1,5-2 órán át. Ha megfőtt, turmixoljuk le, majd újra tegyük a tűzre és forraljuk fel. Ekkor adjuk hozzá a sáfrányt. Tálaláskor croutonnal és reszelt sajttal díszítsük.
Jó étvágyat kívánunk a Francia halászléhez.