Hideg almás céklaleves

hideg almás céklaleves

Hideg almás céklaleves

Hozzávalók:

– 40 dkg cékla szeletelve, lecsepegtetve (levét őrizzük meg)

 

– 1 evőkanál margarin

– 1 fej vöröshagyma apróra vágva

– 2 gerezd fokhagyma apróra vágva

– 2 közepes alma apróra vágva

– 1 közepes burgonya kockára vágva

– 1 közepes sárgarépa apróra vágva

– 1 l víz

– 2 teáskanálnyi húsleves kocka

– 1 evőkanál citromlé

– ⅛ teáskanál feketebors

– ½ bögre natúr joghurt

– 1 evőkanál torma

– 1 evőkanál petrezselyem apróra vágva

 ;

A margarint egy serpenyőben olvasszuk meg, adjuk hozzá a hagymát, fokhagymát, almát, burgonyát és sárgarépát. 10 percig főzzük gyakori keverés mellett. Öntsük fel vízzel és morzsoljuk bele a húsleves kockát, majd forraljuk fel. Alacsonyabb lángon további 20 percig főzzük, míg a burgonya megpuhul. Ekkor adjuk hozzá a céklát és még 5 percig főzzük. Először a keverék egynegyed részét turmixoljuk össze, majd ilyen adagokban a maradékot is. Öntsük egy nagy edénybe, keverjük hozzá a cékla levét, a citromlevet és a borsot. Fedjük le és hűtsük hidegre. A tormát, a joghurtot és a petrezselymet keverjük össze és tálaláskor a leves tetejére tegyünk belőle egy kanállal.

 ;

Jó étvágyat kívánunk a hideg almás céklaleveshez!

Oszd meg:
Facebookon