Karácsonyi csokoládéhab

Karácsonyi csokoládéhab
Hozzávalók:
– 15 dkg keserűcsokoládé apróra vágva
– 2 evőkanál vaj
– 2 evőkanál eszpresszó vagy más, nagyon erős kávé
– 1 bögre tejszín
– 3 nagy tojás
– 1 evőkanál kristálycukor
– 3 evőkanál brandy
A tejszínt felverjük, majd hűtőbe tesszük. A csokoládét, a vajat és a kávét gőz felett összeolvasztjuk. A tűzről levéve épphogy langyosra hagyjuk lehűlni. Vigyázzunk, hogy ne legyen túl hideg, mert nem fogjuk tudni összekeverni a többi hozzávalóval. A tojásfehérjéket verjük habosra, adjuk hozzá a cukrot és verjük kemény habbá. Amikor a csokoládé kellően lehűlt, adjuk hozzá a tojássárgákat és keverjük hozzá a tejszín ⅓ részét, valamint a tojásfehérjés habot. Óvatosan keverjük össze, majd adjuk hozzá a maradék tejszínt és kanalanként a brandy-t is. Tetszés szerint kanállal szaggathatjuk vagy formába töltehtjük a habot. Legalább 8 órán át hűtsük. Színes cukorkával, gyümölcsadarabokkal vagy reszelt fehér csokoládéval díszíthetjük.
Jó étvágyat kívánunk a karácsonyi csokoládéhabhoz.