Mascarponés fehércsokis krém tortába, cupcakre

Fehércsoki rajongók figyelem! Egy olyan mascarponés fehércsokis krém következik most, ami nem csak tortákba használható kiválóan töltelékként, de cupacke-ek díszítésére vagy egyszerűen csak egy pohárkrémként is simán megállja a helyét. A csokinak a karakteres, édes ízét a mascarpone lágyítja, könnyíti miközben mégis érezhető marad eredeti karaktere.
Fehércsokis mascarponés krém hozzávalók
• 250 g szobahőmérsékletű sótlan vaj
• 300 g mascarpone (szintén szobahőmérsékletű!)
• 150 g porcukor
• 200 g fehér csokoládé
• 200 ml tejszín
• vanília aroma
Csokoládé olvasztás
Az egész folyamatot érdemes a fehércsoki megolvasztásával kezdeni, utána ugyanis meg kell várnunk, míg újra szobahőmérsékletű nem lesz. Erre azért van szükség, mert ha még langyosan adnánk hozzá a vajkrémhez, akkor megolvasztaná azt és teljesen elrontaná az állagát.
Egy kisebb lábasban forraljunk fel egy kevés vizet és helyezzünk rá egy edényt, amiben a csokoládét a gőz fölött meg tudjuk olvasztani. Tegyük a tejszínt és a kockáira tördelt csokit a vízgőz feletti edénybe és folyamatos keverés mellett melegítsük egészen addig, míg a tejszínben a csoki teljesen fel nem olvad és homogén nem lesz az állaga.
Ha készen vagyunk az olvasztással, akkor vegyük le az edényt a gőzről és tegyük félre hűlni. Időnként keverjük át a csokoládét, így gyorsabban hűl és megakadályozhatjuk vele azt is, hogy kisebb csomók alakuljanak ki benne.
Fehércsokis mascarponés vajkrém kikeverése

Míg a csoki hűl, álljunk neki a vajkrém kikeveréséhez, amihez a végén majd a fehércsokit is hozzácsurgatjuk.
Ha még nem vagy rutinos vajkrém készítő, akkor javasoljuk, hogy olvasd el az alap vajkrém recept cikkünket, amiben részletesen, lépésről-lépésre leírjuk mik a legfontosabb tudnivalók a vajkrém elkésztésekor, mire kell feltétlen odafigyelned.
A szobahőmérsékletű vajat tegyük a robotgép táljába és a levél formájú keverőfejjel kezdjük el kikeverni. Ha kissé kivilágosodik és kezd habosabb állaga lenni akkor 2-3 részletben adagoljuk hozzá az átszitált porcukrot.
Ha a vaj szépen kihabosodott és felvette az összes porcukrot, akkor közepes fokozaton, folyamatos keverés mellett kezdjük el hozzákanalazni a szobahőmérsékletű mascarponét is, majd csepegtessünk hozzá apránként egy kis vanília aromát, vagy vanília pasztát.
Fontos, hogy ne legyen hidegebb a mascarpone, mint a vajkrém. Ha ez nem teljesük akkor könnyen kiikrásodhat a krémünk, ami nem túl szép látvány. Arra is figyelnünk kell, hogy ne túl gyors fokozaton keverjük a krémet, ugyanis ebben az esetben könnyen kicsapódhat.
Ha sikeresen hozzákevertük a mascarpone-t is akkor nincs más hátra, mint a teljesen kihűlt fehércsokit is szépen fokozatos belecsurgatni, miközben a robotgéppel tovább keverjük a krémet.
Mivel szobahőmérsékletű hozzávalókkal dolgoztunk, a krémünk ekkor még elég lágy, érdemes 1-2 órára visszatenni a hűbőbe mielőtt felhasználjuk.
Tipp: Cupcake díszítésnél fontos, hogy nem szabad se túl folyósnak, se túl hidegnek lennie a krémnek, így ha esetleg túlhűtenénk, akkor érdemes kicsit átkeverni a robotgéppel, hogy valamelyest visszamelegedjen és lazább szerkezet legyen. Ekkor fogja felvenni szépan a habzsák kinyomófejének formáját.
A fehércsokis mascarpone krém mellé kiválóan illenek a különböző bogyós gyümölcsök, melyek nem csak színben, ízvilágban is tökéletesen kiegészítik ezt a vajkrémet.

Alap vaníliás cupcake recept lépésről lépésre
Sajátítsd el a vajkrém készítés alapjait. Bár sok helyen elrontható a vaskrém, tanácsainkat követve könnyedén megtanulhatod az elkészítését.
Recept ötlet: cupcake recept, csokikrém