Rolád bogyós gyümölccsel

– 2 evőkanál cukrozatlan kakaópor
– 30 dkg vegyes bogyós gyümölcs (málna, áfonya, eper)
– 2-3 evőkanál étcsokoládé durvára reszelve
A sütőt 170 fokra melegítsük elő. Egy szűkebb tepsibe tegyünk sütőpapírt és vajazzuk meg. A tojásfehérjéket verjük fel egy nagyobb tálban. Fokozatosan adjuk hozzá a porcukor egyik, majd a másik felét és addig verjük, míg kemény és fényes csúcsokat tudunk formálni belőle. Keverjük hozzá a kukoricalisztet és a citromlevet. A habcsókot az előkészített tepsiben egyenletesen oszlassuk el és süssük 20 percig, míg világos aranyszínű lesz, majd hagyjuk kihűlni kb. 1 órán át. Egy másik sütőpapírra szórjunk porcukrot és kakaót, majd óvatosan borítsuk rá a kihűlt habcsókot. A töltelékhez verjük keményre a tejszínt, majd kenjük rá a habcsókra. Szórjuk rá egyenletesen a gyümölcsöket és a csokoládéreszeléket. Ezután vigyázva tekerjük fel az egészet, majd a maradék kakaóval és porcukorral szórjuk meg a roládot. Egy órára tegyük a hűtőbe, majd szeleteljük.