Egyszerű rumos golyó recept

rumos golyó csokoládéforgáccsal

Rumos golyó hozzávalók

  • 250 ml porcukor
  • 250 ml őrölt mandula
  • 85 g étcsokoládé
  • 75 ml rum
  • 1 teáskanál vanília aroma
  • 125 ml csokoládédara

Elkészítés

Gőz fölött olvasszuk meg az étcsokoládét, majd tegyük félre, és hagyjuk kissé visszahülni.

Egy nagy tálban habverővel keverjük össze a porcukrot, a mandulát majd öntsük hozzá az olvasztott csokoládét. Keverjünk bele 50 ml rumot és a vaníliát, majd dolgozzuk össze, míg elég szilárd nem lesz, majd kb. 20-30 percre tegyük a hűtőbe dermedni.

Tipp: ha még több ízt szeretnénk adni a rumos golyóknak, akkor egészítsük ki nyugodtan az őrölt mandulát egy ízesebb kekszmorzsával, pl. zabkeksszel.

 

Vegyünk a masszából egy teáskanálnyi adagokat és nedves kézzel formáljunk belőle golyókat, amiket aztán helyezzünk egy zsírpapírral kibélelt tálcára. A rum maradékát öntsük egy sekély tálba, egy másikba pedig szórjuk bele a csokoládédarát.

A golyókat előbb forgassuk meg a rumban, majd a csokoládédarában és 1 órán át hagyjuk száradni a tálcán. Ezután tegyük hűtőbe, míg megkeményedik. Fagyasztva legfeljebb 1 hónapig tartható el.

darált mandula mandulás golyókhoz

Mandulás golyók

Ha már darált mandula, ezt a receptet sem érdemes kihagyni! Egy újabb egyszerű édesség ami mindenki kedvére lesz.

A tökéletes cupcake titkát keresed? Ne hagyd ki a témában írt cikkünket!

Oszd meg:
Facebookon