Mik a legnépszerűbb és legfinomabb vegán grillezett ételek?
A grillezés olyan kerti tevékenység, amely szinte mindenkit örömmel tölt el. Ez persze csak részben köszönhető az általában remek hangulatnak, a barátok vagy a család közelségének, sokkal fontosabb a végeredmény, azaz a grillezett ételek minősége. Grillezni pedig nem csak és kizárólag húst lehet, sőt: a vegán grillezett ételek között is találunk szenzációs alternatívákat. Nézzük, melyek ezek!
A grillezés – és ami mögötte van
Azt tudjuk, hogy grillezni, grillezett ételeket fogyasztani szinte mindenki imád, de nézzük meg kicsit közelebbről, hogy mi ennek az oka. Amit talán a többség sejt, az az egyik legnagyobb előny: ez a sütési mód s a legtöbb ételt sokkal egészségesebbé teszi, mivel nincs szükség a nagy mennyiségű olajra vagy zsírra, amit a sütéshez használnak. Az ételek így kevesebb kalóriát és zsírt tartalmaznak, ami az egészség szempontjából előnyös, emellett pedig az ízeket is jobban előtérbe helyezi.
Emellett ez a sütési eljárás gazdaságosabb is, mivel a legtöbb esetben kevesebb energiát használ, mint például a sütő vagy a mikrohullámú sütő, így a folyamat kismértékben ugyan, de segít csökkenteni a háztartások energiafogyasztását.
Szintén a grillezés legfontosabb előnyei között tartják számon, hogy egyszerűbb és gyorsabb, mint más főzési módszerek, ráadásul gyakran kiváló lehetőséget jelent a szabadban történő sütésre.
A BBQ grill és a kerti sütögetők könnyen kezelhetőek, ráadásul gyorsan melegednek fel, azaz pillanatok alatt használhatóak. Ez akkor is igaz, ha valaki vegán, ezért a vegán grillezett ételek között szeretne válogatni.
Hús nélkül is van grillélet
Engedjük el az a röghöz kötést, hogy grillezni csak és kizárólag húst szoktak. A többségnél elképzelhető, hogy ez így van, de a vegánok is élhetnek ennek a gasztronómiai attrakciónak az előnyeivel.
A legnépszerűbb vegán grillezett ételek közé tartoznak például a grillezett zöldségek, például a cukkini, a padlizsán, a paprika, a hagyma és a gomba, amelyek nagyon jól sülnek a grillen, és nagyszerű köretet jelentenek bármilyen étel mellé. Megfelelő mennyiségben főételnek is fogyaszthatóak. Vegyük például az édesburgonya sütését – az eredmény messzemenően felülmúlja az elképzeléseinket!
Nem kell viszont lemondani a hamburgerezésről sem: vegán hamburgerpogácsát készíthetünk zabpehelyből, csicseriborsóból vagy lencséből is. Süsd meg, tálald kedvenc szószoddal, zöldségeiddel és bucival a teljes élmény kedvéért.
A tofu grillezése szintén remek módja annak, hogy fehérjében gazdag, ízletes ételt készítsünk magunknak és szeretteinknek. A folyamat közben mindig lehet kísérletezni az ízekkel, így mindenki megtalálhatja a számára legjobb ízkombinációt.
Ugyancsak népszerű a grillezett kukorica, amely lehet édes és ropogós, de akár sós változat is – mindkettő nagyon jól megy bizonyos grillezett ételek mellé.
Ha pedig egyfajta desszertet szeretnénk készíteni a grillünk segítségével, a grillezett gyümölcsökkel érdemes kísérletezni: néhány gyümölcs, például az ananász, a barack, az alma, a körte vagy a szőlő melegen is finom, a grillezés ráadásul különleges ízt adnak az ételeknek.
Tudtad, hogy az édesburgonya sütése akár minden konyhai tapasztalat nélkül is sikerrel kivitelezhető? Ha érdekel a téma, olvasd el hasznos tanácsainkat is!
Íme, egy igazán nagyszerű Tejfölös Mártogatós, amit kár lenne nem kipróbálni!
Recept tippek: édesburgonya sütőben, sült édesburgonya, házi majonéz