A téli szezon legfinomabb krémlevesei, amit gyerekek is imádnak

krémleves gyerekeknek

A hideg napokon nincs is jobb, mint egy tál gőzölgő, finom krémleves, ami amellett hogy rendkívül laktató, még jól át is melegít a téli estéken. A gyerekek azonban sokszor elvből elutasítják a zöldségeket tartalmazó fogásokat, és a “brokkoli” vagy a “sütőtök” kifejezéseket hallva jó eséllyel azonnal felállnak az asztaltól.

Szerencsére azonban a krémlevesek egy kis baconnel vagy néhány kenyérkockával kiegészítve az ő tetszésüket is elnyerhetik, így még a foltálló festék is biztonságban lesz a felborított tányérokkal szemben. Lássuk, mik a téli szezon legfinomabb levesei!

Sütőtökkrémleves

A sütőtök a téli szezon egyik legkülönlegesebb és legjellemzőbb alapanyaga, melynek édes, lágy íze még a gyerekeket is képes levenni a lábáról. Ez a leves nagyjából fél óra alatt összedobható, ráadásul nemcsak finom, de tápanyagokban is gazdag, fogyasztása pedig szebbé teszi a bőrünket, sőt, a szív- és érrendszeri problémák megelőzésében is segítségünkre lehet.

 

A sütőtök mellett szükségünk lesz egy kevés alaplére – melyet akár leveskockából is elkészíthetünk –, olívaolajra, vörös- és fokhagymára, főzőtejszínre, az ízesítéshez pedig csak egy kis só, fehérbors és szerecsendió kell.

A tököt hámozzuk meg, távolítsuk el a magokat majd vágjuk a zöldséget néhány centiméteres darabokra. A kockákat pirítsuk meg a sütőben, ez alatt már fel is tehetjük főni az alaplevet.

Az apróra vágott hagymát és fokhagymát pirítsuk meg egy kis olajon, adjuk hozzá a sütőtököt majd az alaplevet és a főzőtejszínt. Ízlés szerint fűszerezzük, forraljuk össze majd következhet a pépesítés egy botmixer segítségével.

Ha ezzel megvagyunk, még 2 percig főzzük a levest, majd tálaljuk pirított tökmaggal és kenyérkockákkal – ennek a gyerekek sem fognak tudni ellenállni.

Brokkolikrémleves

A párolt brokkoli általában nem a gyerekek kedvence, ha azonban szeretnénk becsempészni az étrendjükbe, tökéletes megoldás az, ha levest készítünk belőle. Már csak egy kreatív nevet kell találni, így a kóstolás esélyét is növelhetjük. Ez azért fontos, mert a brokkoli az egyik legtáplálóbb zöldség: szénhidráttartalma alacsony, rostokban viszont gazdag, ráadásul rengeteg C- és K-vitamint, antioxidánst, foszfort, folsavat és káliumot is tartalmaz – sőt, még rákvédő hatást is tulajdonítanak neki.

Természetesen szükségünk lesz brokkolira, valamint – a sütőtökkrémleveshez hasonlóan – vörös- és fokhagymára, főzőtejszínre és fűszerekre, ehhez a recepthez pedig még egy kis tejfölt és bacont is be kell szereznünk.

A brokkolit törjük kisebb darabokra, a többi zöldséget pedig aprítsuk fel. A vöröshagymát olajon vagy vajon pároljuk üvegesre, adjuk hozzá a fokhagymát és a brokkolit, majd néhány percig pároljuk azt. Következhet a fűszerezés, majd öntsük fel a zöldségeket annyi vízzel, ami éppen ellepi azokat.

Ha a brokkoli félpuhára főtt, jöhet a botmixer, majd a levest tegyük vissza a tűzhelyre. A tejfölt és a tejszínt keverjük csomómentesre, öntsünk hozzá egy kevés forró lét, majd folyamatos keverés mellett öntsük az egészet a leveshez. Felforralás után már el is készültünk: kínáljuk egy kis baconchips-szel, így még a legválogatósabb gyerekek is hajlandóak lesznek megkóstolni azt.

A zöldség egyik legjobb formája a krémleves

A gyerekek ízlésének megfelelni sokszor nem egyszerű, különösen az első években: a furcsa ízű, ismeretlen ételektől sokszor csak a foltálló festék képes megvédeni a falakat, szülőként azonban tudjuk, hogy a mi feladatunk egy kiegyensúlyozott, táplálékban gazdag étrendet biztosítani a kicsiknek.

Ha szeretnénk egy kicsit több zöldséget feltálalni a vacsoraasztalnál, adjunk egy esélyt a krémleveseknek, és meglátjuk, attól, hogy valami nyersen vagy párolva nem arat sikert, más módon könnyen megszerethető a válogatósabb apróságokkal is.

Kedvet kaptál? Íme pár további népszerű krémleves receptes tárunkból:

kukorica krémleves parmezán chipssel

Kókusztejes kukorica krémleves recept

Ha szereted a kukoricát akkor azért, ha nem, akkor pedig azért kell kipróbálnod ezt a zseniálisan krémes levest.

zöldségkrémleves

Zöldségkrémleves

Egy egyszerű, ütős krémleves sok-sok zöldségből.

Sütőtök krémleves

Sütőtök krémleves – a tökéletes őszi-téli fogás

Sütőtök szezonban kötelező, mennyei krémleves!

paradicsomos sütőtök krémleves

Paradicsomos sütőtök krémleves

A sütőtök és a paradicsom csodálatos találkozása. Igazi különleges ízvilág.

Oszd meg:
Facebookon