Villám McQueen torta

Villám McQueen torta (erdei gyümölcsös)
Az elképzelés egy Villám McQueen torta volt, amely nem túl édes, így a fondant émelyítően édes ízét egy savanykás krém tökéletesen kiegészítette.
Egy kb. 30×20 cm-es tepsziben megsütjük a piskótát, 10 tojásból szép magas, jól faragható lapot kapunk, majd hagyjuk kihűlni (pár órára hűtőbe is tehetjük, akkor könnyebben faragható lesz). Kinyomtatott Villám McQueen-t ábrázoló képek, esetleg játékautó alapján kifaragjuk a piskótából az autó formát, nem a legegyszerűbb, de nem szabad feladni.
A tejszínt a porcukorral kemény habbá verjük, majd belekeverjük a joghurtot és végül az erdei gyümölcsöt is. Fagyasztott gyümölcs esetén a kiolvadt gyümölcslevet is nyugodtan beletehetjük, mert a kemény hab nem lágyul meg tőle és szép színt, jó ízt ad neki.
Megtöltjük a tortát, vigyázva, hogy minden kifaragott rész a helyére kerüljön és autó formát kapjunk. Pár órára hűtőbe tesszük dermedni, hogy könnyebben faragható, formálható legyen. Közben elkészítjük a vajkrémet, robotgéppel 10-15 perc alatt, a margarint, porcukrot egy kis tejjel habosra keverünk.
A dermedt tortát bevonjuk a krémmel és addig faragjuk, kenegetjük, amíg elégedettek nem leszünk az autó formájával. Ismét kis időre a hűtőbe tesszük, majd bevonjuk a porcukron kinyújtott és színezett fondanttal. Nem kell egy mestermű legyen, mert a kis rajongók minden bizonnyal odáig lesznek érte, tökéletes szülinapi ajándék.
Jó étvágyat kívánunk a Villám McQueen tortához!
Recept tippek: gyümölcs torta, gyümölcstorta recept