Csirkemell fokhagyma szósszal

csirkemell fokhagymás szósszal

Csirkemell fokhagyma szósszal

Hozzávalók:
– 4 csirkemellfilé
– 1 evőkanál vaj
– 8 dkg gomba szeletelve
– 3 gerezd fokhagyma apróra vágva
– 1 olívolaj
– 4 zöldhagyma
– ¾ bögre száraz fehérbor
– 1 ½ bögre húsleves alaplé
– 1 evőkanál petrezselyem apróra vágva
– 10 dkg krémsajt
– 2 evőkanál liszt
– 1-2 evőkanál olívaolaj
– só, bors
Egy serpenyőben melegítsük meg a vajat és az olívaolajat. Adjuk hozzá a gombát és főzzük puhára, majd tegyük bele a hagymát, zöldhagymát és keverés mellett még 1 percig főzzük. Öntsük hozzá a bort és a húslevest, majd forraljuk fel. Ezután vegyük lejjebb a lángot és főzzük még 5 percig. Keverjük hozzá a krémsajtot és a petrezselymet, vegyük le a tűzről és tegyük félre. A csirkemelleket mossuk meg, itassuk le róluk a nedvességet. A lisztet keverjük el sóval, borssal, ebben forgassuk meg a húsokat. Egy-két evőkanál olívaolajat hevítsünk egy serpenyőben és ebben pirítsuk meg a csirkemellett oldalanként kb- 2-3 percig. Adjuk hozzá a krémsajtos keveréket, fedjük le és 10-15 percig pároljuk, míg a csikre készre fő. Spagettivel vagy rizzsel tálaljuk.

Jó étvágyat kívánunk a csirkemellhez fokhagymás szósszal.

Share this:
on facebook